Akkor, mivel tavaly ugyanezen túra közben fogant meg bennünk a blogírás gondolata, így arra jutottam, mostantól tényleg érdemes lenne időt szánni erre a tevékenységre. Annyi klassz helyen jártunk az idén, de aztán mindig a fáradság és a lustaság győzedelmeskedett az írói ösztönök felett.
Tehát a kör, amit ismét bejártunk másfél év után:
Solt- Dunapataj- Szeliditó- Ordas- Géderlak- (komp)- Paks- Dunakömlőd Madocsa- Bölcske- Dunaföldvár- Solt.
78 km lett a vége, sajnos későn indultunk el, és több tényező miatt is lassan haladtunk, szóval nem sok időnk maradt nézelődni. Úgy látszik, el kell mennünk újra.
Solton a Lidl-nél parkoltunk, és onnan Dunapatajig szuper bringaúton haladtunk, ami a főút felett pár méterrel,a gáton vezet, tökéletes minőségű és akár 4 bringás is elfér rajta egymás mellett. Nagy küzdelmek árán kb 18-20- szal tudtunk haladni a hülye nagy szél miatt. De a hőmérséklet csodás volt, sütött a nap és gyorsan összeszedtünk egy csomó érvet, hogy miért is lehet szeretni az őszt. Indulás után hamar beértünk egy nagy táskás, elöl- hátul felpakolt srácot, gyanús volt, hogy nem magyar. Megszólítottuk, és kiderült, hogy német, és Isztambulba teker. Vicces volt, mert a „hello”-jából rögtön kiderült, hogy tényleg nem magyar. Kb 10 km-en keresztül tekertünk együtt és beszélgettünk, nagyon jó élmény volt. Ez az ő facebook oldala: Velomalist De az igazán durva a barátnője, aki szintén nagy túrán van, EGYEDÜL. Azt mondta, talán épp aznap lépi át a határt Kirgizisztán felől Tadzsikisztánba… Az idén sok utazóval találkoztunk, akik kis országunkon keresztül haladtak a céljuk felé. A következő blogbejegyzést nekik szentelem…
Tehát, Christian terve az volt, hogy Bajáig teker aznap, de nem volt még komplett terve, hogy pontosan merre, ezért Dunapataj előtt elbúcsúztunk, ő megállt pihenni, mi pedig folytattuk utunkat.
Majd Dunapatajon megcsodáltuk az autógumiból készült dekorelemeket, pihiztünk kicsit a Szelidi- tónál, ahol semmi kocsmát nem találtunk nyitva. 😦 Betoltuk viszont a palacsintáinkat és némi sajtot, töltöttünk vizet a kulacsba.
Aztán brutál szembeszélben haladtunk a kompig, Ordas és Géderlak falvakon keresztül, amik annyira szépek, nem is értem, miért nem csináltunk több fénykepet. Tavaly tavasszal a falvak között hatalmas repceültetvényeket mosolyogtak ránk, most ősszel nyilván nem. Viszont többen köszöntek ránk, az utcákon, főként gyerekek, úgy látszik, kedvesek itt a népek. 🙂 A kompon megcsodálhattunk 2 beagle kutyust, akiknek lobogott a füle a szélben :)) Szolgálati közlemény: 1000 Ft-ot fizettünk ketten, bringástól.
Paks nagyon szép város, de nem akartuk, hogy sötétben érjünk vissza az autóhoz, ezért rögtön rá is tértünk a Kömlődi útra. Ez felvezetett minket a gyönyörű szőlőshegyre, ahol élveztük picit az őszi nyugalmat és a kilátást. Nem volt egyszerű feljutni, de lejutni sem, mert a betonút hamar elfogyott, és nagyobb darab köves ösvény vette át a helyét. De mivel nem beszélünk hosszú szakaszról, így nem okozott gondot, csak néhol tolni kellett a bringát.
Hamar elértük Dunakömlődöt, ahol megintcsak jó lenne egyszer alaposabban szétnézni. Majd egy jobbos, és innentől kevésbé érdekes útvonalon haladtunk Dunaföldvárig. Nem mintha a közbeeső két település ne lett volna impozáns, egyszer talán ott is elbarangolunk kicsit hosszasabban.
Dunaföldvárra már a naplementében érkeztünk. Nem aggódtunk a látási viszonyok miatt, mert már csak pár kilométer maradt hátra és Soltra is egy új, egyelőre tökéletes kerékpárút vezet, de hogy hol
kellett volna rátérnünk, azt nem tudjuk. A hídon még az autók között tekertünk át, majd átkelve a füves útpadkán végre a bringaúton voltunk. Ezt az útszakaszt is nagyon élveztük, csodáltuk a lemenő nap színeit, amikor megálltunk a következő hídon, és nem kellett aggódni a forgalom miatt, csak nyugisan tekerni. Hát ezt meg lehet szokni… 🙂 Így értük el Soltot, egy utolsó emelkedővel majd lejtővel. Egyébként Solt is sokkal szebb, mint azt átautózva rajta gondolná az ember. Pincesor, kis tó, csatorna… Sok szép látnivaló van itt is, csak nem túl jó a marketingje.
"Nem megyünk százzal" 